LELKIZŐ

Emiatt tört ki könnyekben Hajós András a kamerák előtt

Hajós András az a típus, aki humor mögé rejti érzelmeit. Esetleg, az a típus volt. Ugyanis ma este Az ének iskolájában elöntik az érzelmek egyik diákja előadása közben és nem is próbálja leplezni könnyeit.
  • Szerző: Ripost

Hajós András egészen eddig tartotta magát és jöhetett bármilyen nagy ívű, szívfacsaró dal a TV2 tehetséggondozó műsorában, száraz szemmel és egy-egy helyzethez illő poénnal palástolta a lelkét dúló érzelmeit. Tanítványa, Lentulay Krisztián azonban megtörte: Hajós nem bírta tovább, sírni kezdett a kamerák előtt.

Ehhez persze kellett egy olyan emblematikus, sokat mondó dal is, mint az LGT Neked írom a dalt című slágere, de az érdem mégis csak Krisztiáné, akit Hajós így méltat majd a vasárnap esti döntőben:

„Még annál is jobb lett, mint amire számítottam.

Egészen meghatódtam, mert sok kedves és bájos pillanatot adtál nekünk eddig is, de most gondolom azt igazán, hogy te nem csak egy remek zenész szakember leszel, hanem egy igazi művész is

- dicséri tanítványát Hajós, aki csak „napsugárfiúként” emlegeti Krisztiánt.

„Amerre csak járok-kelek, mindenhol az elsők között említik, hogy Krisztián milyen imádnivaló gyerek. Õ amolyan „napsugárfiú”, aki a személyiségével kinyitotta az emberek szívét és a fülét. Nagyon boldog és kiegyensúlyozott élete van és ez is hozzájárul ahhoz, hogy nyugodtan tud sugározni jókedvet és szeretetet” - mondja Az ének iskolájának tanár bácsija.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?