Létrehozva: 2016.09.19.

Exkluzív! Így hagyta ott Sarka Kata Hajdú Pétert

Katát látszólag nem törték meg az elmúlt hetek eseményei. Továbbra is pont úgy éli az életét, ahogyan eddig, legalábbis igyekszik a jó dolgokra koncentrálni. Most õszintén válaszolt a sokakat foglalkoztató magánéleti kérdésekre...

Az elmúlt hetekben Sarka Kata és Hajdú Péter házasságának megromlásától hangos a honi bulvár. Találgatások és ferdítések sora jelent meg a hír kirobbanása óta. Kata most úgy döntött válaszol a %RIPOST% kérdéseire és tisztáz néhány pletykát, így azt is, hogy van-e köze egy harmadik félnek ahhoz, hogy gyermekeikkel együtt elköltözött Péterrel közös otthonukból.  

%RIPOST% Mi van a mosoly mögött?

Sarka Kata: Nagyon nehéz időszak ez most az életemben, vagyis az életünkben. Sokan gondolták és gondolják rólunk ma is, hogy kifelé éltünk, de ez nem így van. Csak megosztottunk olyan pillanatokat másokkal, amelyekről úgy gondoltuk, hogy érdemesek rá. A házasságunkban, ahogy másokéban is, vannak hullámvölgyek és magaslatok is.

A mostani helyzetről is azt gondolom, hogy elsősorban ránk tartozik…

Ezért továbbra is a boldog pillanataimat osztom meg a közösségi oldalamon. A gondjaimmal a saját barátaimat sem terhelem. Megpróbáljuk Petivel ketten elintézni a dolgainkat…

%RIPOST% Merre halad jelenleg az elintézés?

Sarka Kata: Két kimenetele lehet a jelenlegi helyzetnek. Vagy elválunk, vagy együtt maradunk. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mi lesz, de az biztos, hogy most nem együtt éljük az életünket. Én a távolságtartás híve vagyok, Peti inkább kibeszélő típus.

Adtam is esélyt a beszélgetésre, de nem vezetett célra. Azt gondolom, hogy most az a legjobb, ha időt adunk egymásnak és nem próbálunk meg erőszakosan pontot tenni a problémáink végére.

%RIPOST% A sajtóban több lehetséges ok is felmerült, köztük egy harmadik fél feltűnése…

Sarka Kata: Maradjunk annyiban, hogy az én lelkiismeretem tiszta, és én költöztem el, tehát…

%RIPOST% A gyermekeiteknek hogyan mondtátok el, hogy baj van?

Sarka Kata: Szerencsére a gyerekeink nem olvasnak újságokat, és nem is interneteznek, így burokban vannak. Azt nyilván el kellett nekik mondanom, hogy lesz máshol egy új szobájuk, ami nem azt jelenti, hogy a régitől meg kell válniuk, vagy a régi ház már nem az otthonuk.

Petivel abban maradtunk, hogy akkor jön a gyerekekhez, és akkor viszi őket, amikor csak szeretné.

Ez nagyon jól működik. Nem gondolom, hogy Noncsika vagy Dávidka azt érezné, hogy a két biztos bástyájuk közül bármelyik megszűnt volna. Nem is kérdeznek, hiszen sok időt töltünk együtt négyesben is.

%RIPOST% Attól nem tartasz, hogy az iskolai környezetben hallhatnak ezt-azt a társaiktól?

Sarka Kata: Nem, hiszen az alsó tagozatosok egy külön épületben vannak és a kortársaik ugyanúgy nem olvasgatnak újságokat és nem böngésznek a netes hírek között. Ennek ellenére tartok attól, hogy a suliban előbb, vagy utóbb téma lesz …

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”