Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.27.

Ez azért durva: Itt tárolja az özvegy Gábor Zsazsa hamvait

Frédéric von Anhalt rövid időre megvált a magyar származású filmcsillag aranyozott urnájától. Atombiztos helyre zárta el a temetésig.

Elsőként a Ripost számolt be róla, hogy Gábor Zsazsa özvegye egy kutyahordozóban viszi európai körútra a négy éve elhunyt díva hamvait, még mielőtt a Fiumei úti sírkertben végső nyugalomra helyeznék. A morbid kirándulással kapcsolatos terveit azonban nagy bánatára keresztülhúzta a koronavírus-járvány második hulláma és az utazás meghiúsult – egyelőre.

Pedig Frédéric von Anhaltnak most végre lett volna ideje és lelki ereje is a temetéssel foglalkozni, ugyanis saját bevallása szerint az elmúlt években erre nem volt lehetősége. „Az elmúlt négy évben rengeteg volt a stressz az életemben. Képtelen voltam rá. Most, amikor pedig igen, nem jön össze” – magyarázta egy német internetes portálnak a herceg, aki egyszerűen még mindig képtelen feldolgozni Zsazsa elvesztését.

Fotó: Northfoto

A magyar származású filmcsillagot halála után elhamvasztották, majd 2017-ben a januári búcsúszertartását követően Anhalt fogta imádott felesége aranyozott urnáját és egész egyszerűen hazaslattyogott vele. Annyira ragaszkodik hozzá, hogy a hálószobájában, az éjjeli szekrényére helyezte el. Így mielőtt elalszik, beszélni is tud hozzá, majd reggel, amikor felkel elsőként pillanthatja meg.

Most a temetésig mégis elszakadt az urnától. „Jelenleg egy értékmegőrzőben helyeztem el az urnát. Ott van a legnagyobb biztonságban. Ám azt, hogy pontosan hol, melyik városban van, azt nem árulom el” – magyarázta titokzatosan Gábor Zsazsa özvegye, aki reméli, hogy a vészterhes idők ellenére még idén teljesíteni tudja a Golden Globe-díjas színésznő végső kívánságát, hogy hazájában, magyar földben nyugodjon. A szeptemberi temetés elmaradt, de bízik benne, hogy novemberben méltó keretek között búcsúztathatja el Gábor Zsazsát Magyarországon.

Megrendelte a sírkövet is Anhalt herceg monumentális sírkövet választott imádott felesége végső nyughelyéhez. Olyat, ami méltó Zsazsa emlékéhez. Miért nagy és fényűző? Nos, hogy kettejüknek is elég legyen. „Ugyanebbe a sírba jövök” – mondta nemrég a Blick nevű svájci lapnak a 77 éves özvegy, aki bár német származású, és élete nagy részét Amerikában töltötte, mégis imádott felesége mellett, Magyarországon szeretne nyugodni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom