Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.01.17.

Ezt tette Curtis menyasszonya, míg párja a rehabon van

Kriszti komoly lépésre szánta rá magát, felszámolja eddigi életüket!

Komoly lépésre szánta rá magát Curtis menyasszonya, Kriszti! Miközben büntetőeljárás folyik ellene ittas vezetés miatt, úgy döntött, hogy teljesen átrendezi a rapperrel közös otthonát. Persze nem pusztán szórakozásból, a szakemberek szerint ugyanis nagyon veszélyes lenne, ha Curtist ugyanaz a környezet fogadná az elvonó után.

Curtis múlt hét hétfőn jelentette be, hogy önként bevonul egy elvonóra, hogy megküzdjön a démonaival és megszabaduljon súlyos drogfüggőségétől. Az újpesti rapper már el is tűnt a nyilvánosság elől, egy hathetes terápián vesz részt, ami vélhetően csak a kezdeti lépés a teljes gyógyulás érdekében.

Eközben Curtis menyasszonya, Kriszti sem tétlenkedik. Egy árulkodó Instagram-bejegyzésből kiderült, hogy órákat töltött egy budapesti bútoráruházban, miután azt tanácsolták neki: rendezze át közös otthonukat.

A %RIPOST% megkereste dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, hogy megtudjuk, miért van erre szükség.

„Egy függőséggel küzdő személy számára nagyon veszélyes lehet, ha ugyanabba a környezetbe csöppen vissza az elvonó után. Sokkal nagyobb lesz a kísértés számára, hogy újra a drogokhoz nyúljon, ha ugyanazok a tárgyak, bútorok veszik körbe” – kezdte a szakember, aki arra is kitért, hogy eben az esetben a bútoroknak, tárgyaknak szimbolikus jelentősége van.

„Itt nem csak arról van szó, hogy arrébb tolunk egy asztalt, vagy egy kanapét. Curtisnek az egész életét át kell alakítania, beleértve a társas kapcsolatait is. Nagyon sok múlik ebben az esetben a barátokon és a rokonokon, akik körbeveszik. Fontos, hogy senki se próbálja meg újra belevinni a rosszba, még az alkoholtól is távol kell tartania magát” – magyarázta Makai.

Hogy miért lesz nagyon nehéz dolga Krisztinek, azt megtudhatod a %RIPOST% napilap csütörtöki számából! Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb