Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.04.

Fájdalmas árulás: legjobb barátja verte át Tahi Tóth László özvegyét!

Kárászy Szilvia egyedül birkózik meg a férje hiánya okozta ûrrel, ráadásul egy csalódással is meg kell küzdenie.

Rengeteg fájdalommal kell megbirkóznia Tahi Tóth László özvegyének, Kárászy Szilviának. A zongoraművész idén februárban vesztette el férjét, akivel huszonöt éven keresztül szinte minden percüket együtt töltötték. 

Szilvia egyelőre nem akarja és nem is tudja elengedni hőn szeretett férjét, ám tudja, ennek egyszer be kell következnie. Ráadásul a színész halála mellett egy másik veszteséget is fel kell dolgoznia, egy barátjának az elvesztését.

"Laci nem szeretett a halálról, az elmúlásról beszélni, de azt tudom, hogy engem a jövőben biztonságban akart tudni, minden szempontból.

Sajnos akire bízott, akire itt hagyott, az visszaélt minden bizalmunkkal és jóindulatunkkal.

Erről azonban nem szeretnék beszélni, de ezzel is meg fogok küzdeni. Kért, hogy majd ha eljön az idő, lépjek tovább, de ennek nem jött még el az ideje, most nagyon szeretek egyedül lenni. Magányomban tudom csak az eddigi életemet feldolgozni" - mondta el a Lokálnak az özvegy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom