Létrehozva: 2019.03.12.

Fájdalmas múltjáról vallott Molnár Anikó, ez történt, amikor terhes lett

A sztár tíz évvel ezelõtt esett teherbe, de egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények a családalapításra.

Szerző Ripost

Tíz évvel ezelőtt még nem akart gyereket Molnár Anikó, mégis teherbe esett. Akkor gondolkodás nélkül elvetette a magzatot. Később már szívesen lett volna anya, de ekkor a természet tagadta meg tőle.

Még soha nem beszélt élete egyik legnehezebb időszakáról Molnár Anikó, aki hétfő este az ATV-n, a Jakupcsek Plusz című műsor vendége volt. A téma az abortusz volt, melynek kapcsán az egykori Nagy Õ beszélt a zátonyra futott szerelemről és annak szomorú következményeiről. A Borsnak is kitálalt.

"2009-ben egy olyan férfi oldalán éltem, akiről már menet közben tudtam, hogy nem fog a szerelmünk örökké tartani. Sajnos ennek ellenére nagyon hamar teherbe estem, alig voltunk együtt két-három hónapja" – mondta  a lapnak. "Amikor megtudtam, hogy babát várok, azt sem tudtam, melyik ujjamba harapjak... Szüljem meg ezt a gyereket úgy, hogy apa nélkül fogom felnevelni – hiszen csak a gyerek miatt nem akartam vele maradni –, vagy pedig vetessem el, és adjak esélyt a későbbiekben egy olyan családi mintának, amiről mindig is álmodtam?" - folytatta.

Anikó az abortusz mellett döntött, amit akkor még nem bánt meg, ma már azonban sokkal árnyaltabban látja a kérdést: "Az abortusz rossz élmény volt. Az orvosra haragszom. Amikor a művi vetélés előtti utolsó ultrahangos vizsgálaton voltam, arra kértem, hogy halkítsa le a gépet, ne kelljen meghallanom a magzat szívhangját. A doki azonban nem teljesítette a kérésemet – az megrendítő élmény volt, évekig kísértett. Gondolom, arra számított, hogy meggondolom magam, pedig akkor még eszem ágában sem volt megtartani a babát."

A férfi, akitől terhes lett a lehető legdurvább módon hagyta el:

Amikor az abortuszon feküdtem, akkor csalt meg a volt barátnőjével Õ maga mesélte ezt el…

– emlékezett vissza Anikó. A szakítás után a szőkeség hiába volt többször is szerelmes, egyik kapcsolatból sem született gyermeke.

"Mire elég érettnek gondoltam magam a gyerekvállalásra, keresztülhúzta a számításaimat a korai menopauza. Most már nem lehet gyermekem" – magyarázta Anikó. "Rettentően igazságtalan az élet. Aki nem akar gyereket, az teherbe esik és abortuszra megy, aztán itt van Pataki Zita időjós, akinek végigkövettem a lombikos vlogját... Õ nagyon szeretne babát, mégsem sikerül neki. Borzasztóan sajnálom" - tette hozzá.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom