Létrehozva: 2018.12.12.

Fájdalmas titkok derültek ki a tragikus sorsú Schütz Ila életéből

A színpadon folyamatosan nevettetett, miközben a lelkét megtépázta a sors. Schütz Ila fiatalon vesztette el az édesanyját és az öccsét, majd mindhárom férjét is...

Páratlan komika, akinek kegyetlen élet jutott. Édesanyját, öccsét korán elvesztette, mindkettejüket a gyomorrák vitte el. A halál továbbra is kísérője ma­radt. Első férjét a válásuk után, majd a fia édesapját és a harmadik férjét is elvette tőle a halál.

Ila 1969-ben végzett a Színművészetin, Szinetár Miklós osztályában. Gór Nagy Máriával osztálytársak voltak a főiskolán.

Messze ő volt a legtehetségesebb köztünk – idézi fel azokat az időket Mária a Borsnak. – Olyan alakításai voltak, hogy azt soha nem lehet elfelejteni. Büszke vagyok, hogy az osztálytársa lehettem. Ila egyáltalán nem volt vidám, röhögős természet – folytatja Mária. – Sajnos Misi nagyon korán, 42 évesen meghalt. Második férje, a színész Dégi István, akivel volt szerencsém a Mocorgóban együtt játszani, szintén zseni volt. Tőle született Ila fia, Zsolt. Borzalmas lehetett feldolgozni, hogy két férjet is elveszített. Olyan volt Ila élete, mint egy görög sorstragédia. Ha tovább beszélgetünk, elsírom magam. Elnézést! Schütz Ila második férje ön­gyilkos lett, mániás depressziója miatt választotta a halált. Harmadik férje – nem szakmabeli, taxis, a színésznő rajongója – is ideggyenge volt, kiugrott a pszichiátriai intézet ablakán. Ki tudna elviselni ennyi tragédiát?

Kisírt szemmel érkezett a castingra – meséli Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője. – Nem volt jól. Nem akartam ezt feszegetni, ő csak annyit mondott, hogy családi problémák vannak. Ila nagyon profi bohóc volt, mindig körüllengte ez a szomorúság, de amikor a csapó elcsattant, akkor egészen fantasztikusan a munkájára koncentrált, és tudott bohóckodni, ahogy kellett.

Schütz Ila 2002. december 11-én gyógyszerrel vetett véget életének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”