Létrehozva: 2019.04.16.

Fájdalmas vallomás: elvesztette édesanyját a Megasztár énekese

A fiatalember a kórházat hibáztatja, amiért édesanyja elhunyt.

Szeretett édesanyját gyászolja Almás Gergő. A Megasztár 6-ban feltűnt énekes április elején veszítette el Máriát. Gergő szerint, ha a kórházban nem hibáznak, élhetne.

„Márciusban derült ki, hogy anyu leukémiás. Szekszárdról felhoztuk Budapestre, mert itt ajánlottak jó orvost” – kezdte a Blikknek Gergő. - „Mondták, gyógyszert kap, amitől legyengülhet az immunrendszere. Azzal biztattak, a kemoterápia hatására édesanyám évekig élhet még. Nem tudtuk, hogy ilyen kockázatok merülhetnek fel.”

Gergő szerint az édesanyja állapota romlott, sőt, kétoldali tüdőgyulladást kapott.

„Azt sem értem, miért nem kapott steril szobát. Hiába kértem, nem vitték intenzív osztályra. Az utolsó előtti nap alig kapott levegőt, szinte kiszáradt. Ordítottam az orvossal, mire közölte, ugye tudjuk, hogy az édesanyánk hamarosan meghal? Két orvos jött morfinpumpával, rákötötték. Szóltak, pár órája van hátra, köszönjünk el. Szeretném, ha a kórház elismerné, hogy hibázott, illetve, hogy ha helyesen járnak el, anyu még élhetne" – mondta Gergő, aki feljelentést tett.

„Az igazgató belső vizsgálatot rendelt el, kiderült, a klinika orvosai, egészségügyi szakdolgozói a szakmai protokollnak megfelelően jártak el, a beteg minden lehetséges terápiát megkapott. A beteg és a hozzátartozók több alkalommal, tanúk jelenlétében kaptak részletes tájékoztatást a kezeléssel és kockázataival kapcsolatban. Kórházunk visszautasítja a hozzátartozó vádját, miszerint az orvosok a halálba segítenék a betegeket” – áll a kórház közleményében.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja