Létrehozva: 2021.05.07.

Porig alázták Hollywoodban a magyar színészt

Fenyő Iván két hónapon át kapott igazi tengerészgyalogos kiképzést a hollywoodi kasszasiker forgatása előtt. Komoly összeg járt a gyötrelemért...

Fenyő Iván gyermekkorában megismerte a szegénységet, hiszen 12 éves korától őt és testvérét egyedül nevelte az édesanyjuk. A színész ezért is becsülte meg a sikert, amikor az egy hollywoodi kasszasiker formájában kopogtatott be hozzá a főiskola után.

Fenyő Iván egy apró lakásban élt édesanyjával és testvérével (Fotó: LifeTV)

„Gyermekkoromban szegények voltunk”

A színész élete nehézségeiről és a nem mindennapi sikeréről is mesélt Hajdú Péternek a péntek este 10-kor a LifeTV-n adásba kerülő Összezárva című műsor felvételén. „Gyerekkoromban szegények voltunk. Tizenkét éves koromig nem, mert addig együtt voltak a szüleim, de a válás után anyám, az öcsém és én egy huszonnégy négyzetméteres lakásban laktunk öt éven át. Tudom, milyen, amikor feszültséget okoz, hogy kamaszként nem ehetem meg azt a kis darab szalámit, ami otthon van...” - kezdte Hajdú Péternek Fenyő Iván, aki főiskolás évei alatt költözött el édesanyjától.

„Anyukám saját erejéből elérte, hogy egy nagyobb panellakásba költözhessünk. Aztán a főiskola alatt már keresetem annyit, hogy az első szerelmemmel, Jordán Adéllal albérletbe költözzünk. Végül, ahogy kijöttem a főiskoláról, a legelső film, amibe belekerültem az egy hetvenötmillió dollárból készült kasszasiker volt” - mesélte a színész a LifeTV felvételén, ahol azt is elárulta, hogy egy szabad szemmel is jól látható összeget kapott a Bőrnyakúak forgatásáért, amiért viszont pokoli keményen meg kellett dolgoznia.

Fenyő Iván durva katonai kiképzést kapott (Fotó: LifeTV)

Tengerészgyalogosok képezték ki

„Ki kellett mennem Hollywoodba egy kéthónapos kiképzésre. A két öbölháborút megjárt tengerészgyalogos tisztek képeztek ki minket. Cikisztek, szívattak, de azt mondtam magamnak, hogy én még akkor is állni fogok, amikor mások már leülnek. Nem tudtam angolul, így csak ott álltam és azt mondogattam, hogy jól vagyok. Olyan kiképzés volt, hogy besz..sz! Volt sírás, meg minden. Azt gondoltam, hogy majd maximum kell csinálni pár fekvőt, vagy futni kell, de nem így volt”- idézte fel élete kalandját Fenyő Iván, a péntek esti adás felvételén Hajdúnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”