Létrehozva: 2020.01.31.

Pénzbüntetéssel megúszhatja a Gáspár Győzőékbe csapódott sofőr

A showman autójába szemből csapódott bele egy másik kocsi tavaly novemberben, a 21-es főúton.

Még nem kerülhet pont Gáspár Győzőék ügyének végére, mert a rendőrség még mindig nyomoz. A showman autójába tavaly novemberben hajtott bele szemből egy nő, a 21-es főúton, aki állította, nem szándékosan okozott balesetet, csupán rossz helyen kanyarodott fel a főútra.

Fotó: Sulyok László

A Blikk megtudta, hogy a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése ügyében folytat eljárást. Ez azt jelenti, hogy a vétkes sofőr pénzbüntetéssel megúszhatja az életveszélyes akciót.

„Az ügy a nyomozati szakban, azaz jelenleg komolyabb szabálysértésnek számít, mint mondjuk egy KRESZ-szabály megsértése. Amennyiben ez alapján zárul le az ügy, jellemzően pénzbüntetésre számíthat a baleset okozója, amely pár tízezer forinttól százezres nagyságrendű is lehet. A bíróság ezt a jövedelemhez és egyéb tényezőkhöz mérten szabja ki. Amennyiben nem megállapítható a szándékosság, akkor nem bűncselekményként vizsgálják az ügyet, így a vétkes sofőr nem kötelezhető az anyagi kár megtérítésére” – mondta el a lapnak dr. Kozma Péter.

Győzőék eközben nehezményezik, hogy a balesetet okozó sofőr azóta sem kereste meg őket.

„Szeretném, hogy a másik sofőr elmondja végre, miért hajtott bele az autónkba. Látni akarom, hogy megbánta-e a történteket vagy sem. Úgy hallottam, még a jogosítványát sem vették el. Tőlünk sem kért bocsánatot” – fogalmazott a showman.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom