Létrehozva: 2021.07.16.

Gór Nagy Mária retteg: testőrt fogadott, nélküle nem mozdul egy tapodtat sem

A színésznő nemrégiben támadás áldozatává vált. Kórházba került a sérülései miatt, és annyira fél, hogy maga mellé fogadott egy erős férfit.

Gór Nagy Mária retteg attól, hogy ismét támadás áldozatává válik.

A színésznő balesetet szenvedett még a múlt héten, amikor meglopták és lelökték az egyik fővárosi villamosról.

A férje, Buda vitte be a kórházba, ahol a homlokán lévő sérülést 12 öltéssel varrták össze, infúziót kapott, és miután kiderült, hogy a csuklója is eltört, azt is begipszelték.

Gór Nagy Mária retteg (Fotó: TV2)

A 74 éves színésznő traumatizálódott az esetet követően, ezért úgy döntött, egyedül már egy lépést sem mozdul – legalábbis egy ideig –, ezért testőrt fogadott.

„Ez egy trauma, amit fel kell dolgozni. Hála Istennek, lett egy testőröm, és ez nem nagyzolás. Gábor nélkül nem merek mozdulni egy tapodtat sem. Két méter magas, százötven kiló, és vigyáz rám. Növényi Norbi tanítványa, Norbit pedig imádom, úgyhogy Gáborban megbízom. Ő visz-hoz. Most úgy érzem, többet nem szállok villamosra. Ha meglátok egy ilyen járművet, borzongok” – fogalmazott Mária.

A színésznő mindenkinek azt javasolta, hogy ne álljon be a villamos ajtajába, inkább várjon egy újabb járatot, ahol biztonságosan közlekedhet.

A Mokka beszélgetését itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter