Létrehozva: 2021.05.15.

Most érkezett: szomorú hírt közöltek, elhunyt a magyar operaénekes

A hírt a Magyar Állami Operaház közölte a hivatalos Facebook-oldalán, kolléganője megható szavakkal emlékezett a tehetséges művészre.

Hatvanéves korában elhunyt Haramza László operaénekes. A hírt a Magyar Állami Operaház közölte a Facebook-oldalán.

Haramza László 1961-ben Mohácson született. Az esztergomi ferences gimnáziumban érettségizett, a JPTE-n szerzett diplomát magyar-ének szakon. 2001-ig a Pécsi Nemzeti Színház szólistája volt kilenc évadon keresztül, 2002-ig a Budapesti Operettszínházban, 2003-tól a Magyar Állami Operaház magánékeseként volt színpadon.

Gyász: elhunyt a magyar operaénekes
Fotó: Pixabay

Bátori Éva operaénekes, az Opera Nagykövete program vezetőjeként így emlékezett kollégájára:

„Haramza László 2014 szeptemberében tartotta első előadását a MÁO Opera Nagykövetei program keretében. A majd 7 év alatt közel 280 előadást tartott. A program egyik fő célkitűzésének, miszerint jussunk el az ország minden szegletébe, járuljunk hozzá egy az operát értő, ismerő, szerető, operába járó, tágabb látókörű, intelligensebb ifjúság neveléséhez, igazi Nagykövete volt. Ő főként Baranya megyét vállalta, de tette országszerte csendben, hittel, alázattal, amit a Nagykövet program elvárt tőle. Ő volt az a Nagykövetünk, aki határon túlra is elvitte hírünket és a történelmi Magyarország számos településén tartott előadást. (Eszék, Kolozsvár, Nagyvárad, Csíkszereda, Kassa, Fülek, Érsekújvár, Szabadka, Zenta). Terveink voltak. Sokszor diskuráltunk a szakralitás és a szakrális zene szerepéről és helyéről az operaszínpadon és az operairodalomban. Nemrég kértük föl, hogy készítsen egy előadást evvel a témával kapcsolatban, ami nem csak Nagykövet program, de az Operaház OperAkadémia programja számára is igen értékes anyag lett volna” fogalmazott Bátori Éva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár