Létrehozva: 2017.03.17.

Halála előtt kibékülne fiával Hajdú Péter nagybeteg édesapja

Nyolc éve nem beszélnek egymással. A nyolcvannyolc éves, betegeskedõ Hajdú Józsefnek egyetlen vágya maradt, mielõtt végleg távozik.

Lassan nyolc éve már, hogy nem áll szóba egymással Hajdú Péter és édesapja, József. Konfliktusuk pontos okát máig homály fedi, de tény, hogy a sértettség mindkét félben óriási.

Ám bármi is történt a múltban, egy apa számára a fia mindig a gyereke marad. Bár Józsi bácsi nem beszél Péterrel, folyamatosan figyelemmel követi az életét. Nagyon elszomorodott, amikor meghallotta fia és Sarka Kata válásának hírét.

"Bevallom, nagyon sajnálom, hogy a fiam is hasonló sorsa jutott. Soha nem öröm, ha egy házasság felbomlik, ráadásul úgy, hogy már gyerekek is vannak."

Valahol a sors fintora, hogy az, amit ő folyamatosan a fejemhez vágott, most vele is megtörténik

– mondta a Best magazinnak az idősebbik Hajdú, akinek fogalma sincs arról, miért futott zátonyra fia házassága. Úgy látta, Kata és Péter jól megvoltak egymással.

"Most talán tudnék segíteni, tanácsot adni, vagy csak meghallgatni, ilyenkor az is sokat számít. Nem lehet könnyű ez most neki" – magyarázta József, aki nyolcvannyolc évesen sokat betegeskedik. Fájlalja, hogy a rossz viszony miatt kisebbik unokáját, Dávidkát nem is ismeri.

Józsi bácsi szívesen fátylat borítana a múltra: ez lenne az egyetlen vágya, mielőtt eltemetik.

"Én már nem akarok vitázni, talán csak mindkettőnknek meg kellene bocsátani. Megölelni egymást, és túllépni a múlton."

Nagyon boldog lennék, ha a halálom előtt még kibékülnék vele. Hiszen ő a fiam, és mindig az is marad. Ha úgy érzi, szüksége van rám, én itt vagyok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”