Létrehozva: 2016.12.29.

Hihetetlen ajánlatot tett Demcsák Zsuzsa

A TV2 mûsorvezetõje élõ adásban hívta meg az állami gondozásból éppen csak kikerült fiatal fiút, hogy a családjával töltse a szentestét.

A látogatásból végül három tartalmas és tanúságos nap lett. Demcsák Zsuzsa ráadásul egy új ajánlattal is előállt.

"Életünk talán legszebb karácsonyát töltöttük Leonnal, amiért nagyon hálásak vagyunk mindannyian. Kicsit félszegen indult a „kaland”, de nagyon hamar feloldódott és három nap után úgy búcsúztunk tőle, mint egy családtagtól. Leon részt vett minden programban, mint például a közös kosarazás, és az édesanyám meglátogatása. Rengeteget társasoztunk és bízom benne, hogy a barátságunknak lesz folytatása is. Nem tudok, és nem is szeretnék beleszólni egy gyakorlatilag felnőtt ember életének alakulásába, de úgy vettünk búcsút, hogy felajánlottam neki egy lehetőséget.

Arra kértem, ha a sorsa úgy hozza, hogy Budapestre költözne, jussunk eszébe és lakjon nálunk

– mesélte a %RIPOST% napilap csütörtöki számában a Mokka műsorvezetője, aki szeretné támogatni Horváth Leon törekvéseit, hogy a későbbiekben jogi aktivista lehessen…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja