Létrehozva: 2016.06.17.

Így búcsúztak Aigner Szilárd unokái a nagypapától

A tragikus hirtelenséggel június 6-án elhunyt idõjós idõsebb lánya elmondta gyermekeinek, hogy imádott nagypapájuk nincs többé...

Éva a legendás meteorológus első házasságából született, és két gyönyörű unokával ajándékozta meg édesapját. A kislány négy, míg a kisfiú kétéves, így még nincsenek tisztában a halál fogalmával. Éva ennek ellenére beavatta már őket a családi tragédiába, hiszen a picik észrevették, hogy valami nincs rendben.

"Nagyon szerette az unokáit, pláne a kétéves kisfiamat. Õ volt a mindene! A kislányom pedig azért foglalt el különleges helyet a szívében, mert ő volt az első unoka a családban, akinek az érkezését nagyon várta négy évvel ezelőtt” - kezdte a Sorry magazinnak Éva, aki élete egyik legnehezebb pillanatát élte át, amikor elmondta gyermekeinek, hogy a nagypapa nincs többé.

"Nem gondoltam volna, hogy a kétéves gyermekem megérzi, ami a családunkban történt. Egy anya érzelmeit a gyerekek is könnyen átveszik!

A nagyobbik lányunkkal megpróbáltuk megbeszélni a családunkat ért tragédiát… Nem volt könnyű. Megértette, és hatott rá a veszteség. Rá nem jellemző módon néhány percig csendben nézett ránk.

Többször elénekelte a hallottakat, utána pedig visszafutott játszani. Õt nem érte korábban ehhez hasonló veszteség, idővel azonban biztosan keresni kezdi majd a papát, hiszen hetente legalább egyszer biztosan találkoztak”- mesélte a lapnak Aigner Szilárd lánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom