Létrehozva: 2020.05.28.

Így reagált volt vőlegénye Hódi Pamela könnyes vallomására

Pamela a hot! magazinnak mesélt nehéz szívvel arról, hogy három hete felbontotta a jegyességét Tóth Bencével. Most a fiatal focista is megszólalt az ügyben.

Hódi Pamela megtörten ismerte el a hot! magazinnak, hogy valóban zátonyra futott a kapcsolata kedvesével, Tóth Bencével. Pedig már az esküvőt tervezgették!

Fotó: Ripost

Pamela szerint a karanténban rengeteget veszekedtek, a focistára rátört a kapuzárási pánik, és végül be kellett látniuk, hogy nincs közös jövőjük.

„Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és nincs visszaút. Bevallom, a szakításunk derült égből villámcsapásként ért, hiszen még abból sem ocsúdtam fel teljesen, hogy a karantén miatt el kellett halasztanunk az esküvőt. De, hogy úgy hozza az élet, hogy másfél hónap leforgása alatt odáig jutunk, hogy végleg elengedjük egymás kezét, azt az első napokban képtelen voltam felfogni” – nyilatkozta szomorúan Pamela.

Bence pedig az Instagramon reagált az interjúra, kijelentette, hogy tisztelettel és szeretettel váltak el egymástól.

„Tisztelettel kérek mindenkit, ismerősöket, követőket és a média munkatársait, hogy tartsák tiszteletben, hogy számomra ez egy nagyon nehéz időszak és nem szeretnék beszélni erről a témáról. Tisztelettel és szeretettel váltunk el egymástól. Hiszem, hogy Isten utat mutat nekünk, és ha úgy gondolja, hogy ez egy lecke számunkra, akkor megtanuljuk és újra együtt leszünk erősebben, mint valaha. De addig is végig kell járni az utunkat. Ehhez pedig nyugalomra van szükségünk” - írta Bence.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”