Létrehozva: 2020.03.07.

Így vettek végső búcsút több százan az ország mesemondójától – Videó

Megható szavakkal emlékeztek meg Csukás Istvánról.

„Eltávozott az ország mesemondója! Nagysága a kicsinységében rejlett. Gyermeki lelkületű, tiszta, szelíd ember volt. Tisztesség, szerénység, jóság, életvidámság jellemezte” – hangzottak el a kedves szavak Csukás István temetésén.

Szombaton, március 7-én 10 órakor, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában helyezték örök nyugalomra Csukás Istvánt, a nemzet művészét.

Életének 84. évében elhunyt költőt, írót családja, barátai és a tisztelői kísérték utolsó útjára.

Az ország mesemondójának búcsúztatóján beszédet mondott Fekete Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Szakonyi Károly író, Dorogi Sándor újságíró és Farkas László fordító. A temetésen megjelent Süsü hangja, Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze. Jelen volt többek közt Orbán Viktor miniszterelnök lánya és felesége, Orbán Ráhel és Lévai Anikó, de a pénzügyminiszter Varga Mihály is.

Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a közmédia a saját halottjának tekinti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”