Létrehozva: 2020.05.04.

Indítványozták Szilágyi István fiának letartóztatását

A Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint végzett országosan elismert színész édesapjával – közölte a főügyész hétfőn az MTI-vel.

A főügyész mindössze annyit írt közleményében: a megalapozott gyanú szerint egy 49 éves férfi május 3-án reggel a XVII. kerületi otthonában részben kalapáccsal bántalmazta édesapját, az országosan ismert színművészt, aki emiatt életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta a férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak és előterjesztést tettek a letartóztatására – írja az MTI. A Fővárosi Főügyészség a férfi eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében indítványozta a letartóztatást, amelyről várhatóan kedden dönt a bíróság.

A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap erősítette meg, hogy életének 83. évében vasárnap elhunyt Szilágyi István. A színművész utolsó éveiben rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten, ahol a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai segítették őt mindennapi életvitelében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”