Létrehozva: 2020.05.14.

Intézetben is élt a híres luxusfeleség

Születésekor idegen artisták pesztrálták, majd árvaházba került, ami mély nyomot hagyott Yvonne Dederick lelkében. Fegyvergyűjtő első férje mellett pedig terrorban élt 15 évesen.

Jó ideje tudjuk, hogy a pénz, a csillogás nem minden, s hogy a tehetős embereknek is ugyanúgy megvannak a problémáik, ha azok nem is feltétlenül anyagi jellegűek. A luxusfeleség, Yvonne Dederick sem kivétel, akinek sem most, hogy 25 év után elvált, s egyedül folytatja az útját, sem korábban nem volt könnyű élete. Gyerekkori nehézségeiről először Nagy Daniella újságíró Hajnali hang című Facebook-oldalán mesélt az üzletasszony, akiről kiderült, hogy egy ideig intézetben nevelkedett.

Fotó: Bors

„Anyukám nagyon fiatal volt és táncművész, hamar zátonyra futott a házassága, és nem nagyon tudott rólam gondoskodni, úgyhogy Brazíliából visszamentünk Németországba, és néhány hónaposan csecsemőként betett engem egy intézetbe” – mesélte Yvonne, akit mint az később kiderült, nagyon megviselt ez az időszak. Az üzletasszony maximalizmusa és megfelelési kényszere miatt ugyanis pszichológushoz jár, aki egészen csecsemő koráig visszavezette a probléma gyökerét, amiről Yvonne már a Borsnak mesélt.

Fotó: Bors

„Azt gondolnánk, a kisbabakorunk nem ma­rad meg bennünk, mert azt mondják, körülbelül kétéves korunktól emlékezünk, de a kötődés pont, hogy a születésünk napjától alakul, ami nekem arról szólt, hogy anyukám helyett artisták vigyáztak rám, majd hogy tíz hónaposan intézetbe kerültem. Persze nem bántottak ott, de mégis egy rideg-hideg környezet volt, és az első születésnapomat is ott értem meg„ – mesélte a nem éppen kellemes életkezdéséről Yvonne, akinek mindezt édesanyja mesélte el később. De az intézet pár hó­napja mellett később is komoly lelki megpróbáltatás elé állította az élet Yvonne-t, aki sem a sokadszorra házasodott édesanyja, sem a megbízhatatlan édesapja mellett nem találta a helyét, így idejekorán házasságba ugrott, s 15 évesen feleség lett.

„Azt gondolom, menekülés volt az addigi életemből, hogy iskolás fejjel férjes asszony lettem. Persze régóta kedveltem a fiút, a szüleink is ismerték egymást, jó ötletnek tűnt. De sajnos a sikertelenségét próbálta rámnyomni az exférjem, s az évek során teljesen elvette az önbecsülésem. Fizikálisan nem bántott, de gyűjtötte a fegyvereket. Kilenc évig bírtam, majd egy nap költöztető autót hívtam, de előtte eldugtam a puskákat” – emlékezett vissza az üzletasszony.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”