Létrehozva: 2016.05.26.

Itt a vége! 23 év után válik az RTL Klub egykori sztárja!

R. Kárpáti Péter elõször és utoljára vallott arról, miért nem tudta megmenteni a házasságát...

Néhány éve még úgy tűnt, a népszerű színész meg tudja menteni válságba került házasságát, ám mostanra biztossá vált: feleségével beadják a válókeresetet.

R. Kárpáti Péter a Story magazinnak vallott őszintén arról, 23 év után miért futott zátonyra kapcsolata Mariann-nal. Először és utoljára, hiszen ő nem az a típus, aki szívesen beszél magánéletéről.

"Bizonyos értelemben felszabadító érzés, hogy a köztünk lévő szeretet megmaradt, de ez kevés ahhoz, hogy összetartson egy házasságot. Be kellett látnunk, hogy nagyon más az életfelfogásunk, a világhoz való viszonyunk, az emberi kapcsolataink megítélése."

- morfondírozott a Barátok közt egykori sztárja, aki már régóta külön szobában alszik nejével.

Egy őszinte beszélgetést követően aztán mindketten belátták, innen már nincsen visszaút. Hiába szeretik egymást emberileg, valami végleg elmúlt közöttük. Ekkor döntötték el, hogy beadják a válókeresetet és megpróbálnak barátként búcsút inteni egymásnak.

"Hangsúlyozom, hogy nem egy harmadik miatt lett vége a kapcsolatunknak, és nem szeretném, ha mindenféle kitaláció miatt ujjal mutogatnának rám az emberek!"

- jelentette ki a színész, aki 53 évesen kezd új életet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”