Létrehozva: 2020.03.07.

Itt vannak az első fotók Csukás István temetéséről

Ma kísérik utolsó útjára minden magyar nagy mesemondóját.

Szombaton, március 7-én 10 órakor, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójából helyezik örök nyugalomra Csukás Istvánt, a nemzet művészét.

Fotó: MTI: Mohai Balázs

Életének 84. évében elhunyt költőt, írót családja, barátai és a tisztelői kísérik utolsó útjára.

Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a közmédia a saját halottjának tekinti.

Már a búcsúztató előtt egy órával többen megérkeztek, hogy leróják a tiszteletüket. Magyarország miniszterelnöke, a köztársasági elnök, Budapest Főváros Önkormányzata és még sokan mások koszorúval búcsúznak a nagy írótól.

Fotó: Ripost

A Kossuth-díjas alkotó 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957 óta élt írásaiból. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt.

Fotó: Irtó András / Ripost

Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, a sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja