Létrehozva: 2018.09.02.

Jó ügy mellé állt a Quimby zenekar, a siketek megsegítésére gyűjtenek

A Quimby szeptember 7-én idei utolsó hangos fõvárosi nagykoncertjére készül a Budapest Parkban, melyhez egy érdekes kiállítás is kapcsolódik.

Szerző Ripost

Kilenc fiatal grafikus formált képpé egy-egy Quimby-dalt, hogy azokhoz is eljusson a dalok üzenete, akik nem hallhatják azokat.

A képekre licitálni is lehet, a befolyt összeggel pedig a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

A Quimby lassan hagyományosnak számító nyárzáró koncertjére készül szeptember 7-én a Parkban, ráadásul idén ilyen nagyszabású koncertet nem is láthatunk tőlük Budapesten. Az estére ezúttal legújabb, az Árnyék a szoba falán c. daluk mellett a közönség kérésére elővesznek egy-két régen játszott slágert is.

A Quimby szívesen kollaborál különféle társművészetekkel, a képzőművészet pedig különösen közel áll a szívükhöz, így idén képként is láthatjuk dalaikat. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc progresszív, fiatal grafikus álmodta meg, milyen lenne egy-egy ismert Quimby-dal képként, így eljuttatva azok hangulatát olyanokhoz is, akik nem hallhatják a zenét.

A Dallamképek kiállítás a koncert napjáig, szeptember 7-ig a Park Retro Kertjében kapunyitástól meg is tekinthető, a részletes nyitva tartás az esemény Facebook-oldalán érhető el.

„Tudjuk, hogy azért a zenét lefordítani nem lehet, az egy egész másfajta médium, egy energia.

Ahogy az emberi beszéd is csak 7 %-a a kommunikációnak, a többi az valami másfajta, láthatatlanabb energia.

De hiszünk abban, hogy egy vékony szálon, ha van egy jó közvetítő, azért mégiscsak eljuthat valami morzsa, valami hangulat a képeken keresztül a nem hallókhoz is abból, amit mi képviselünk zeneileg. Többszörösen absztrakt dolog, zenét fordítunk le képre és azt is egy személyes világon, egy alkotón keresztül, de mégis valahova eljutunk. Az volt az egészben a trükk, hogy ezt jó célra is tudjuk fordítani” – mondta el Kiss Tibi a kiállítás megnyitóján.

Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna Kata, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika alkotásaira a Vatera oldalán lehet licitálni, a befolyt összeggel a hallássérülteket segítő JEL Alapítványt támogatják.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd