Létrehozva: 2020.01.02.

Kemény kijelentést tett Détár Enikő: nem lesz esküvő

Détár Enikő nem akar hozzámenni jelenlegi párjához.

A sokak által kritikusnak mondott hetedik évbe ért Détár Enikő és párja, Péter kapcsolata. Az évfordulójukat a szerelmesek nem tudták megünnepelni, mert munka szempontjából nagyon túlzsúfolt volt számukra az az időszak, de a HOT! magazinnak boldogan nyilatkoztak arról, hogy érzik magukat, hogyan tovább.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„A kapcsolatunk elején talán még azt gondoltam: egymás fájdalomcsillapítói leszünk. Aztán egy-két év után már mindketten el mertük hinni, hogy itt annál többről van szó, valami sokkal mélyebbről – kezdte a színésznő. – Több mint hat éve vagyunk egymás támaszai. Egyébként emberpróbáló feladat testben-lélekben-időben összepasszintani a dolgokat egy mozaikcsaládban” – folytatta, ami csak úgy sikerülhet, hogy nagyon figyelnek egymásra.

Harmonikus kapcsolatukat látva sokakban felmerül a kérdés, mikor házasodnak végre össze. Sokan kérdezgetik ezt tőlük is. Nos, számukra rossz híre van Enikőnek. A színésznő ugyanis úgy érzi, nincs szükségük arra, hogy „felsőbb szintre” helyezzék a kapcsolatukat.

Harminc évig éltem egy kapcsolatban, amiből huszonöt év házasság volt. Nekem erre többé nincs szükségem! Ezt a kötöttséget fiatalon éreztem fontosnak, vagy akkor érezném, ha közös gyermekünk születne a párommal. A koromnál fogva ez már nem jöhet szóba” – jelentette ki Enikő.

Akik összeházasodnak, azok egy idő után hajlamosak lehetnek belekényelmesedni a helyzetbe – vette át a szót Péter. – Ilyenkor jöhetnek a lapos időszakok, amik megölhetik a szenvedélyt, a szerelmet, az életkedvet is”.

Péter bizonyára így gondolja, de feltevése nem minden házasság esetében igaz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom