Létrehozva: 2018.06.27.

Kern András drámai vallomása: Semmit sem ér az antidepresszáns

A színészt egész életében gyötörte édesanyjától örökölt hajlama a depresszióra. Mára már csak nagyon nehezen képes kordában tartani betegségét.

Kern András nem kertelt, amikor a Star magazin arról kérdezte, hogy érzi magát fél évvel a hetvenedik születésnapja után. A színész őszintén beszélt érzéseiről és arról a tényről, hogy csak antidepresszánssal képes elviselni a múló időt. Arra a kérdésre, hogy érzett e valaha, hogy elege van a színészetből, meglepő és keserű választ adott.

"Igen, most! A tehetség ugyanis egy állapot, ami hullámzik. Hol lentebb vagyunk, hol fentebb.

Az az igazság, hogy van egy évszám, ami nagyon megzavart, egyáltalán nem tetszik, és elvette a kedvem az egésztől.

Jobb huszonhat évesnek lenni. Azt még tudtam élvezni. Ezen már nincs mit. Önmagában a megért szám is elég félelmetes, a velejárókról már nem is beszélve"

- nyilatkozta Kern, aki úgy érzi, semmit sem ér a kedélyjavító, amit naponta kell szednie. Ezért gondol néha az alkoholra, ami éveken át volt "társa" az önpusztításban.

"Antidepresszánst szedek. Naponta egyet, de semmit sem ér.  Ráadásul a gyomorvérzésem óta a piát, a cigit és a kávét is letettem. Korábban négy-öt fekete simán lecsúszott, most már csak egyszer bűnözök, és elektromos cigit szívok.  Hat éve nem iszom. Ha megszegném a fogadalmam és belekortyolnék egy pohár italba, az nem egy pohár lenne. Az, akire hosszú éveken keresztül mindennap rátör az ihatnék, nem áll meg két decinél. Éppen ezért inkább el sem kezdem, de nem tagadom, néha még ma is hiányzik az a derű és jókedv, amit az alkoholtól éreztem"

- vallotta meg a legendás színész.

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő