Létrehozva: 2018.06.29.

Kiborult Paudits Béla jó barátja, méltatlanul temetik el a színészt!

Megközelítõleg harminc-negyven ember búcsúztatta csütörtök reggel a Farkasréti temetõ ravatalozójában Paudits Bélát. A szertartáson Szirtes Tamáson, Hûvösvölgyi Ildikón, Dunai Tamáson és Lajsz Andráson kívül egyetlen ismert ember sem tette tiszteletét a ravatalozóban.

A Jászai Mari-díjas színművész köztudottan nehéz természetű ember volt, ráadásul élete utolsó éveiben rendkívül zárkózottan élt.

Talán ez lehet az oka annak, hogy Paudits Béla csütörtöki búcsúztatóján, melyet a Madách Színház szervezett, alig néhány művész vett részt.

Paudits 1974-től 1984-ig volt a Madách Színház társulatának tagja: egykori színésztársai, Hűvösvölgyi Ildikó és Dunai Tamás, valamint a teátrum igazgatója, Szirtes Tamás mondtak beszédet a búcsúztatón. Rajtuk kívül az egyetlen ismert ember Lajsz András volt.

A koktélkirály megrendülten, a könnyeivel küzdve vett búcsút fiatalkori jó barátjától. „Béla életében és halálában is ennél sokkal többet érdemelt volna. Nagyon sajnálom, hogy nem jöttek el többen a búcsúztatóra. Amiatt pedig különösen szomorú vagyok, hogy nem Budapesten temetik el a művészbarátai mellett, de ez már nem az én dolgom...” – mondta kiábrándultan Lajsz András.

Hűvösvölgyi Ildikó így búcsúzott kollégájától:

„Úgy gondolom, most Béla ott fönt van. Jó ember volt, és a jó emberek a mennyországba kerülnek. Régen találkoztam vele, de nagyon elevenen él bennem ma is a csibészes, kópés mosolya, a fantasztikus mozgáskultúrája és a csodálatos hangja. Utolérhetetlen és milliók közül is felismerhető volt, sok örömet okozott nekünk és a közönségnek is” – kezdte beszédét a művésznő. „Nem voltunk mi barátok, de két kultikus előadásban együtt játszottunk a Madáchban, a Macskákban és a József és a színes szélesvásznú álomkabátban. Máig őrzöm a saját kezűleg készített premierajándékait. Jó volt vele játszani, mert ha belenéztem a szemébe, akkor olyasvalakinek a szemébe néztem, aki rengeteget adott nekem. Nagyon szorgalmas ember volt, csak minőségi munkát adott ki a kezéből. A Macskákban volt egy kis tercettünk, nekem, Kishonti Ildikónak és neki. Õk már fent vannak, egyszer pedig én is megérkezem hozzájuk. Akkor majd Seregi László vigyázó szemei előtt újra előadjuk ezt a produkciót” – fogalmazott a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja