Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.17.

Kis Grófo fontos közleményt adott ki édesapja temetéséről

A mulatóskirály december 3-án vesztette el koronavírusos édesapját.

Kis Grófo fontos tájékoztatást adott a Facebookon édesapja szombati temetésével kapcsolatban.

Az énekes december 3-án vesztette el az édesapját, Kozák Lászlót, aki koronavírusos volt, lélegeztetőgépre került, ám sokáig úgy tűnt, javul az állapota. Ám miután levették a lélegeztetőgépről, összeomlott a keringése, életét már nem tudták megmenteni.

Grófo a következőket fogalmazta meg a búcsúztatóval kapcsolatban, amire Szolnokon kerül sor. A tájékoztatás leginkább a sajtó munkatársait érinti.

„A temetést szerettük volna zárt körben, a család, a rokonok részvételével megtartani és utolsó útjára kísérni. Úgy éreztük azonban, hogy az Édesapámat övező szeretet és tisztelet okán fontos, hogy legalább a médián keresztül a tisztelői is elbúcsúzhassanak tőle. A sajtó képviselőitől, akik jelen lesznek a búcsúztatáson, az alábbiakat szeretnénk kérni: Lesz egy lezárt, elkülönített bejárat, ahol a média munkatársait, regisztrációt követően fogják beengedni. A gyászoló családról, édesapám koporsójáról, kérem, hogy közeli képeket ne készítsenek, ne jelentessenek meg. A sajtó munkatársai részére a ravatalnál-sírnál egy külön, kordonnal körbevett terület áll majd rendelkezésre, a szertartás teljes ideje alatt. A temetésről élő közvetítést kérem, hogy ne közvetítsenek a felületeiken, ezekhez nem járulunk hozzá, és a koporsó végső elhelyezéséről valamint a sírról sem szeretnénk semmilyen felvételt. Számunkra az a legfontosabb, hogy minden beszámoló, cikk , tudósítás, méltó legyen Édesapám emlékéhez, a családomat ért hatalmas veszteséghez” – írta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom