Létrehozva: 2021.05.21.

Fájdalmas vallomás: így telt Kis Grófo szülinapja az apja elvesztése után

Keserédesen telt Kis Grófo 28. születésnapja. A Bulibáró lelki okokból nem csapott nagy mulatásit, ugyanis még mindig gyászolja imádott édesapját, aki tavaly decemberben hunyt el koronavírusban.

Kis Grófo alapesetben egy óriási bulival ünnepelte volna a 28. születésnapját, édesapja tavaly decemberi elvesztése viszont mindent felülírt.

ÉLete legszomorúbb szülinapja volt ez (Fotó: Bánkuti Sándor / Bors)

A magyar mulatóskirály a Ripost-nak elárulta, még torta se volt a szülinapján, azt ugyanis korábban mindig az édesapjának, Nagy Grófónak ajánlotta fel.

„Őszinte leszek, idén elmaradt a nagy mulatási. El is jöttem otthonról, a Balaton környékén ünnepeltem, de csak visszafogottan. Tortám se volt most. Korábban ugyanis mindig az volt a szokás, hogy az első szeletet az apukámnak adtam, aki már nincs köztünk. Én lelkileg még gyenge vagyok, nem volt erőm partizni” – kezdte a Ripost-nak Kis Grófo, aki annak azért nagyon örül, hogy Nótár Mary-vel közös dala óriásit megy a YouTube-on, négy nap alatt már közel 700 ezer megtekintésnél jár.

„A dal címe Tequila, és nagyon örülünk hogy már a második a felkapottak között! Ez egy igazi bulizós nóta, az pedig óriási gyógyír a lelkemre, hogy már nyárra is be van táblázva a naptáram, nagyon várom már a fellépéseket, hamarosan indulhat a mulatási. Rengeteg tervem van még” – árulta el a Bulibáró.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”