Létrehozva: 2016.05.05.

Kitálalt váratlan kirúgásáról a népszerű magyar tévés!

Zelinka Ildikó teljesen véletlenül, párja születésnapján tudta meg, hogy már nem számít rá az MTVA. A lesújtó hír szinte sokként érte, hiszen 17 éve dolgozott sportriporterként.

Zelinka Ildikó izgatottan készült párja születésnapi bulijára, végül mégis döbbenten és lesújtva távozott a baráti összejövetelről. Egyik barátja közölte vele a sokkoló hírt:

17 év után megvált tőle addigi munkaadója, az MTVA.

A népszerű sportriportert hidegzuhanyként érte a bejelentés, fogalma sem volt a csatorna döntéséről.

"Az egyik kollégám azt hitte, én már tudom, hogy hamarosan megválik tőlem a csatorna, elmesélte egy közös barátunknak, ő pedig boldog új életet kívánt nekem a párom születésnapján. Teljes lefagytam pár percre, amikor megtudtam, hogy nem kellek!"

- fakadt ki Ildikó a Story magazinnak. Hozzátette, Jakupcsek Gabriella kirúgása után sejtette, hogy érhetik meglepetések, erre azonban ő sem számított!

"Sok barátom lett a csatornánál, akik nagyon fognak hiányozni, és persze a munkám is. Számomra a sportriporterkedés igazi szerelem volt, és az is marad. Szinte fel sem fogtam még, hogy mi történt"

- ismerte be.

Az első sokk után Ildikó szerencsére hamar talpra állt. Pozitív személyiségének köszönhetően hisz abban, hogy megtalálják majd az új dolgok, így a műsorvezetésről sem szeretne lemondani.

Amíg az új lehetőség nem kopogtat, főállású anyaként telnek mindennapjai. Két kislánya és párja nagyon jól fogadták a munkahelye elvesztésének hírét, hiszen Ildikó így jóval több időt tud családjával tölteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom