Létrehozva: 2021.02.08.

Fia autizmusáról vallott a Fiesta frontembere, Knapik Tamás – Videó

Az énekes korábban elmondta, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egyedülálló szülőként.

Spektrumzavarban szenved Knapik Tamás fia. A Fiesta tagjának nincs könnyű dolga: ötéves kisfiát jórészt egyedül neveli, volt kedvese ugyanis sclerosis multiplexben szenved, ezért csak a hét egy részében képes gondoskodni a kis Mackóról.

Az zenész 2019 szeptemberében őszintén beszélt a Mokkában a gyermeknevelésről, múlt februárban pedig a kisfia betegségéről.

Knapik Tamás fia autista, spektrumzavarral küzd.
Fotó: TV2

„Azt szoktam mondani, hogy máshogy van bekötve. Egyelőre nem beszél, az egyetlen szó, amint mond, az „apa”. A járása is kicsit imbolygó, eleve két és fél évesen állt fel először, de közben úgy ért a technikai dolgokhoz, mint sok felnőtt sem. Néhány hónapja például készített egy videót, és feltöltötte a zenekar oldalára. Először azt hittem, véletlen, de aztán megtette még egyszer” – mondta el a Blikknek közel egy éve Knapik Tamás.

A Mokka videójából kiderül, milyen példamutató módon működnek együtt a kisfiú elvált szülei:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom