Létrehozva: 2021.11.21.

„Mecky életéért kell aggódnunk” – megszólalt az Omega menedzsere

Mindenki Kóbor Jánosért aggódik. A hírek egyre elkeserítőbbek vele kapcsolatban. Az Omega legendáját továbbra is mélyaltatásban tartják.

Kóbor János koronavírus-fertőzéssel került kórházba, nem volt beoltva, a betegség pedig padlóra küldte. Egy ország imádkozik az Omega énekeséért, ám menedzsere megrendítő dolgot közölt: Mecky életéért aggódik!

Fotó: Máté Krisztián (MK)
Ripost

„Nem könnyű érzelmek nélkül beszélni arról, ami velünk, körülöttünk történik” – idézi a Blikk Trunkos Andrást, az Omega menedzserét. „Gyászoljuk Benkő Lacit és Mihály Tomit, most pedig Mecky életéért kell aggódnunk. Hogy mennyien szeretik az Omegát és a zenekar tag­jait, azt eddig is tudtuk. Ám ami szombaton történt, az felemelő és példaértékű volt. Este tíz és tizenegy óra között közös imára kértünk fel mindenkit a zenekar hivatalos Facebook-oldalán. Nekem olyan művészek és barátok írtak, és rajtam keresztül küldtek pozitív energiát és sok-sok szeretetet Meckynek, mint Presser Gábor, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Frenreisz Károly, Rosta Mária vagy Rózsa Pisti. Bízzunk benne, hogy Kóbor János érzi és érzékeli, mennyien aggódnak érte, s mennyien szeretik őt…”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom