Létrehozva: 2021.02.27.

Kiderült, így él most Koós János özvegye, Dékány Sarolta

A népszerű énekes örökre hiányozni fog a családjának, imádott felesége jelenleg a lánya közelében él.

Lányával közös telken, a szerettei közelében él Koós János özvegye, Dékány Sarolta. Az asszony két évvel ezelőtt veszítette el imádott férjét, akivel évtizedeken keresztül éltek boldog házasságban.

A gyász éppen ezért fájdalmas, mégis enyhülést jelent, hogy együtt lehet a család.

Koós János özvegye, Dékány Sarolta most a lánya közelében él.
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Nagyon megnyugtató, és mindenkinek kényelmes, hogy anyu a közelünkben él. Tudok rá vigyázni, bármire szüksége van, azonnal eléri valamelyikünket. Rozi lányom már 17 éves, ő is sokat törődik a nagymamájával. Anyu már várja a tavaszt, hogy kertészkedjen, számít arra is, hogy megkapja az oltást és szabadabb lesz. Időnként főz nekünk, besegít, ahol tud” – mondta el a Blikknek Koós Réka.

A színésznő nem tagadja, hogy apja elvesztése óriási űrt hagyott maga után, de a család igyekszik összeszedni magát és a jövőre koncentrálni.

„Azt a változást nehéz volt túlélni, amit a halála jelentett, különösen anyunak. Nagyon nehéz nélküle, hiányzik és mindig is hiányozni fog! Rengeteg fotó és emléktárgy maradt utána, már képes vagyok arra, hogy édesapám lemezeit újra hallgassam. Megvan a lakóbusz is, amivel egész Európát beutaztuk még gyerekkoromban. Talán sohasem adom el, annyi szép emlék köt hozzá, ahogy a vitorlásunk is vár. Számolom a napokat, hogy újra vízre tegyük a Koóstolót. Fiatal korom óta van jogosítványom kishajót vezetni” – fogalmazott az énekes lánya.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd