Létrehozva: 2020.11.10.

Kórházba került Lagzi Lajcsi: pokoli fájdalmakkal kell megküzdenie

Galambos Lajos büntetőperét az eljáró bíró betegsége miatt napoltak el, de nemcsak dr. Vass László hiányzott.

Az elsőrendű vádlott, Galambos Lajos sem jelent meg tegnap a tárgyalásán, akárcsak az ügyvédje, de rajtuk kívül a harmadrendű vádlott védője sem volt ott a Budaörsi Járásbíróság tárgyalótermében. A zenész ugyanis napokkal ezelőtt komoly fájdalmakkal kórházba került, most is bent tartják az orvosok.

Fotó: Markovics Gábor

„Eszem ágában sem volt hiányozni a tárgyalásról, de csütörtök óta pokoli fájdalmaim vannak, azonnal be kellett mennem a kórházba” – kezdte a Blikknek Lajcsi.

„Hamar kiderült, gyulladásos vesegörcsöm volt, azóta is kórházban vagyok. A vezető orvos nemrég arról tájékoztatott, nem kizárt a műtéti beavatkozás, úgyhogy pár napig még itt kell maradnom” – mondta Lajcsi a telefonban, akinek a hangján is hallani lehetett, hogy nehéz napok vannak mögötte, de annak örül, hogy legalább az ő Covid-tesztje negatív lett. Mint hozzátette, ügyvédje sajnos elkapta a koronavírust, ő ezért nem tudott megjelenni a bíróságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja