Létrehozva: 2019.04.26.

Kórházba megy: rosszullétek gyötrik Benke Laci bácsit

Otthonában lábadozik, de hamarosan ismét kórházba megy Benke László, mindenki Laci bácsija. A fõzõs mûsorai révén ismertté vált mesterszakács évek óta szenved különféle betegségekben, és az sem tett jót a lelkének, hogy Fördõs Zé nyílt színi támadást intézett az idõs séf ellen a sajátos módszerei miatt.

Benke Laci bácsi nem haragtartó ember. A művészetéről sértő nyilatkozatokat tett gasztrobloggereknek már megbocsátott, igaz, két évvel ezelőtt igencsak mélyen érintették a szakmaiságát megkérdőjelező kijelentések.

Mint emlékezetes, Fördős Zé mondta róla különböző fórumokon, hogy nagyon bízik benne, nem a Benke által képviselt főzőiskola diadalmaskodik hosszú távon a magyar kultúrában. Akkoriban Laci bácsi úgy érezte, hogy soha többé nem készít műsorokat, azonban a rengeteg rajongói visszajelzés miatt megváltoztatta a véleményét.

„Rendkívül kedvesek az emberek, és jólesik, hogy visszavárnak. Persze vágyom is a képernyőre, mert élveztem a forgatásokat” – mondta a %RIPOST%-nak a mesterszakács, aki jó ideje nem tud dolgozni a betegségei miatt.

Orvosai nemrég azt közölték: ismét be kell feküdnie a kórházba, hiszen rosszullétek gyötrik.

„Nem vagyok jól, az egészségemet illetően nincsenek jó híreim. A jövő héten is kórházba kell mennem néhány napra” – magyarázta a sztárséf.

Hogy mit mondott még, elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd