Létrehozva: 2019.11.29.

Közölte a család: ez okozta a sztárséf hirtelen halálát

A sztárséf hirtelen halála sokkolta a szakmát, hiszen semmilyen előjele nem volt.

Családjának közleménye szerint fejsérülés következtében kialakult agyi hematóma okozta Gary Rhodes brit sztrárséf váratlan halálát – írta meg a BBC News pénteken.

Fotó: Profimedia

Az 59 évesen elhunyt séf halálával kapcsolatos találgatásoknak véget vetve Rhodes hozzátartozói a London Evening Standardban jelentettek meg egy közleményt – írja az MTI.

Ebben megerősítik, hogy Rhodes, aki Dubaiban forgatott egy tévéműsort, jókedvűen tért haza munka után és csöndesen töltötte az estét feleségével, Jennie-vel.

„Vacsora után Gary összeesett a lakásukban, és bár azonnal kórházba szállították, már nem sikerült megmenteni az életét, koponyaűri vérzés következtében elhunyt” – fogalmazott a családja.

Rhodesnak két étterme volt Dubaiban, számos népszerű főzőműsorban, egyebek mellett a MasterChef és a Hell's Kitchen című programokban szerepelt, de saját sorozata is ment Rhodes Around Britain címmel.

Gordon Ramsay szerdán a Twitteren rótta le tiszteletét kollégája előtt. Mint írta: „Fantasztikus séfet vesztettünk el ma Gary Rhodesszal. Egyike volt azoknak a szakácsoknak, aki a brit konyhát elhelyezték a térképen”.

„Gary csodálatos séf volt és a brit konyha elképesztő nagykövete, aki fiatal szakács koromban nagy hatással volt rám. Elegánsan és szórakoztatóan gondolta újra a brit konyhát” – búcsúzott az Instagramon Jamie Oliver.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”