Létrehozva: 2019.09.03.

L.L. Junior elképzelhetetlennek tartja, hogy tőle is elrohant volna a kisfia

A zenész gyermekei anyját hibáztatja a tragédiáért, mint mondta, mellőle nem rohant volna az útra Dávidka.

Gyász, őrült fájdalom az, ami most L.L. Juniorban munkál. Kisfiát, a há­roméves Dávidkát szombaton délután vesztette el – mint megírtuk, egy autós gázolta halálra. A kicsi kitépve magát édesanyja, Csilla karjaiból, kiszaladt az úttestre, ahol egy szabályosan közlekedő autós felöklelte, aprócska teste tizenöt métert repült, majd az aszfalton ért földet.

Junior már a tragédia másnapján azt írta közösségi oldalán: háborog a lelke, jogi lépéseket fontolgat. Ugyan Csilla fájdalma sem kisebb, sőt már a gyerek élettelen teste mellett is magát vádolta sikítva, Junior délután elvitte tőle másik fiát, Lacikát is. Junior ügyvédjétől, dr. Mester Csabától pedig a Bors megtudta, a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a kisfiút, ugyanis az anyát hibáztatja a balesetért.

A pár kapcsolata már korábban megromlott. A Bors információi szerint Junior hónapok óta módosítani kívánta a láthatás körülményeit. Egy-másfél hónapja ügyvédeik segítségével egyezségre is jutottak az egykori szerelmesek: a gyerekek fölött közös felügyeletben egyeztek meg, ám ez a nyári bírósági ítélkezési szünet miatt még nem emelkedett jogerőre. Junior helyett az ő jogi képviselője, dr. Mester Csaba nyilatkozott a Borsnak.

„Közös szülői felügyeletben állapodtak meg, de a gondozás az édesanya feladata maradt. Ügyfelem a jelenlegi helyzetben nem tarthatta magát ehhez a megállapodáshoz, magához vette a nagyobbik fiát. Most az édesanya pszichés állapota sem teszi lehetővé, hogy gondoskodjon róla, ez független a büntetőjogi felelősségétől. De az is igaz, hogy ugyan mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, nehezen elképzelhető ügyfelem számára az a helyzet, hogy a gondoskodása és felügyelete alatt álló gyerek kirohanjon az útra” – magyarázta az ügyvéd, akinél a lap rákérdezett, jól értik-e, hogy Junior fejében felmerült az anya felelőssége.

„Természetesen felmerült. Amellett, hogy ebben a helyzetben az érző apai szív megszakad, az anya részben vagy egészben felelős lehet, ügyfelemnek pedig gondoskodnia kell a fiáról” – folytatta dr. Mester, hozzátéve: még a héten bíróságra mennek, hogy rendeljenek el ideiglenes határozatot a felügyeleti jogokról. „A büntetőjogi felelősségtől függ, hogy mi lesz a jövő ez után” – fogalmazott az ügyvéd.

„Junior teljes mértékben Csillát hibáztatja. A közösségi oldalán és ügyvédje, dr. Mester Csaba által is nyílt hadüzenetet indított ellene: el akarják venni ügyfelemtől a gyermekét” – erősítette meg a gyászoló édesanya ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász, aki szerint Junior a továbbiakban kizárólag láthatást akar biztosítani Csillának, de ő kívánja felnevelni Lacikát. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Junior már a tragédia napján elvitte első szülött fiát az összeomlott édesanyától, mondván, a gyermeket a nagymama majd nyugtatja, amíg Csilla sokkhatás alatt van, de nem sokkal később megüzente volt párjának, hogy nem fogja visszaadni Lacikát.

Hívás helyett videózták

A szörnyű balesetnek a közeli rendezvény miatt a rendőrségi adatok szerint negyven szemtanúja is volt – a helyszínen legalábbis ennyi ember adatait vették fel. Mint a Bors megtudta, a közelben bóklászó szemtanúk közül egyetlen sem hívott mentőt. A helyszínen ugyan többen is előkapták a telefonjukat, ám csupán azért, hogy videózzanak, majd feltöltsék az internetre a kisfiú haláltusáját, vagy például azt, hogy Csilla összeesik tehetetlen fájdalmában. A mentőszolgálatot egy közeli panelház tizedik emeletéről riasztották.

Addigra viszont már megkezdte a kicsi test újraélesztését egy kardiológus, aki észrevéve a balesetet, átszaladva az úton azonnal a kicsi Dávid mellé térdelt. Az ismeretlen, heroikus küzdelmet vívó orvostól vették át aztán a csöppség ellátását a közeli rendezvényt biztosító magánmentő szolgálat munkatársai, s végül befutottak a mentőszolgálat bajtársai is. Ám hiába, Dávidka teste annyira összeroncsolódott, hogy nem tudtak segíteni rajta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”