Létrehozva: 2016.10.31.

Lagzi Lajcsi a síron túl is hűséges barátja Zámbó Jimmynek

A népszerû trombitás elárulta, a Király halála óta majdnem minden évben adózik az emléke elõtt.

Galambos Lajos és családja a szokásokhoz híven természetesen felkeresi halottait a temetőbe. Bár hozzátette, nem csak ezeken a napokon adózik az emlékükért, hanem az év minden egyes napján.

"Igen, ellátogatunk majd az elhunyt szeretteinkhez,

de semmi esetre sem szeretnék látványosság lenni a temetőben

-kezdte a %RIPOST%-nak Lajcsi, aki azt is elárulta, tervezi, hogy mint eddig mindig, idén is kimegy majd az énekeslegenda barátjának sírjához is.

"Minden évben október végén, amikor még nyugalmas a temető jó barátom,

Zámbó Jimmy sírját is meglátogatom. Gondolok rá, gyertyát gyújtok és imádkozom érte.

A trombitás a tavalyi ünnepekkor éppen előzetesben volt. Nem tagadja, rosszul érintette, hogy nem tudott eljutni halottaihoz.

"Rossz volt, persze. De akkor nem ez volt a legfontosabb problémám.

A szeretteinkre gondolni nemcsak a temetőben, vagy a templomban, hanem bárhol, bármilyen körülmények között lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Horvátországban a hivatalos részeredmények szerint a jobboldali kormányzó párt nyert

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja