Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.19.

Lajsz András tragédiája: a családját és az éttermét is elveszítette

A neves koktélkirály néhány évvel ezelõtt még lubickolt a népszerûségben és a jólétben, rövid idõ alatt azonban minden megváltozott.

El kellett adnia az éttermét Lajsz Andrásnak! A koktélkirály tavaly szeptemberben vált meg a legendás Pozsonyi úti helyiségtől, és teljesen beleroppant abba, amikor át kellett adnia a kulcsokat.

Lajsz most egykori étterme közelében él egy kis lakásban, de nehezen viseli a megváltozott helyzetet. 

„Itt maradtam az étterem közelében, néha el is megyek előtte, de vegyes érzelmekkel. Ez jelentette az életemet. A munkám volt az igazi szerelmem, nagyon nehezen szoktam meg, hogy nem kell hajnalban a henteshez és a zöldségeshez indulnom bevásárolni. Rosszul viselem még mindig, így ha tehetem, inkább másik úton megyek, hogy ne is lássam” – mondta el Lajsz az ACNewsnak.

Elárulta, többféle munkával igyekszik lefoglalni magát: cateringcéget működtet, amilyen rendezvényre felkérik, örömmel megcsinálja, ráadásul mixerként oktat.

A koktélkirálynak párkapcsolata sincs, és feleségével sem tudta rendezni több mint két éve húzódó konfliktusát.

"Nagyon nehéz volt megszokni a magányt, de már egészen belerázódtam. Most nem is szeretnék a nőkre koncentrálni, inkább azon vagyok, hogy újra talpra álljak. A családi életet nekem most az jelenti, ha meglátogatom a fiamat Pécsen, és együtt töltünk néhány napot. Amikor Budapesten van, akkor meg itt alszik nálam” – fogalmazott Lajsz András.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom