Létrehozva: 2020.09.23.

Leírhatatlan kínokat élt át Németh Kristóf: telefonon keresztül hallotta, ahogy édesanyja sztrókot kap

Megrendítő vallomásában családi drámájáról beszélt Németh Kristóf.

Élete legnehezebb pillanataiként írja le azokat a perceket Németh Kristóf, amikor telefonon keresztül végighallgatta, amint az édesanyja sztrókot kapott. Hangok alig jöttek ki a torkán, miközben vonalban voltak, így Kristóf azonnal tudta, óriási a baj, ezért segítséget kell kérnie.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A színész édesanyja már a mentőben kómába esett, s bár az életét sikerült megmenteni, a beszédközpontja súlyosan sérült, így aznap beszélhetett utoljára a fiával.

„Telefonon hallgattam, ahogy sztrókot kap az anyám... Ennek most már 15 éve, és azt hiszem, az volt az egész életemben az első olyan igazi pofon az élettől, amikor azt mondtam, „úristen, ezt azért nem gondoltam volna”. Egyik napról a másikra megváltozott minden, és az addig a családunk legerősebb, egészségtől és energiától duzzadó tagja, édesanyám bekerült a kórházba – mesélt őszintén Németh Kristóf a Blikknek.

Fájdalmas visszaemlékeznie az eseménysorra, a tragédia előtt néhány órával ugyanis még közösen töltötték a délutánt szülei otthonában. Két szabadnapja volt akkor, és megfogadta, először az életben kikapcsolja a telefonját, hogy pihenjen egy nagyot. Egy megérzése viszont azt súgta, fel kell hívnia az anyukáját. Ennek köszönhető, hogy Kristóf még időben beavatkozott, így nem veszítette el az édesanyját örökre.

„Egy gyógyszerkísérletet ajánlottak föl, s megkaptuk az esélyt az édesapámmal, hogy eldöntsük, belemegyünk-e a kísérletbe, ami 72 órán belül hozhat halált vagy hozhat életet, hiszen vannak kockázatai”.

Kristófék kockáztattak, és az asszony megmenekült; megsimogathatja az unokáit, bár csak akadozva mondhatja el nekik, mennyire szereti őket.

„A beszédközpontja sérült erőteljesen, de ettől még boldog nagymama – mondta Kristóf, aki a sztrók okozta némaságra is kitért. – Még egy olyan változás az életünkben, amit amíg nem él meg az ember – és nem kívánom senkinek, hogy megélje –, nem tudja elképzelni, milyen nehéz. Amikor az az ember, akivel a legtöbbet beszélgettél életedben, sőt akitől megtanultál beszélni, ő nem beszélhet már úgy, mint régen...”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd