Létrehozva: 2021.11.06.

Élőben jelentkezett Geszti Péter legendás édesanyja: Mindenem fáj

Péntek reggel rengeteg Retro Rádió hallgató szemébe csalt könnyet az a néhány perc, amíg a műsorvezetők felköszöntötték a születésnapos legendát.

Nincs olyan valamire való rádióhallgató hazánkban, akinek ha azt mondjuk, Márta néni, ne vágná rá azonnal, hogy „Kezit csókolom!”. Hiszen Márta néni sok éven át volt szerves része a legendás Bumeráng című műsornak, mint amolyan minden lébe kanál nyugdíjas, aki véleményével minden alkalommal mosolyt csalt egy ország arcára.

Fotó: Retro Rádió

Geszti Péter édesanyja szombaton ünnepli 88. születésnapját, így természetesen Bochkor Gábor idén is élő adásban köszöntötte mindannyiunk Márta nénijét, aki most is sziporkázott és vidám volt, pedig az egészsége alaposan megromlott az utóbbi években.

„Minden tagom fáj, de nem hagyom magam leigázni!”- summázta mindjárt állapotát az idős asszony, aki évek óta egy speciális járókeretet használ a mozgáshoz, hiszen két csípőprotézissel él. Ennek ellenére Márta néni sosem unatkozik. El is árulta, mivel tölti mindennapjait.

„Minden reggel jön Irénke, az én segítségem. Főz nekem egy kávét és megtárgyaljuk a világ folyását. Aztán leülök a komputer elé és megnézem mi mennyibe kerül, majd Irénke elmegy és bevásárol. Leginkább az internetet bújom, az a kedvenc időtöltésem. Rengeteget facebookozom és persze kommentelek is. Ezen kívül tévézek, rejtvényt fejtek és telefonálgatok” - magyarázta Márta néni, aki születésnapja alkalmából Orbán Viktortól is kapott egy köszöntő levelet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”