Létrehozva: 2020.11.21.

Megállíthatatlanul zokogott Vilmos herceg, amikor meglátta édesanyjáról a régi felvételt

Vilmos hercegben elpattant valami, amikor meglátta édesanyja interjúját.

Ahogy arról már a Ripost is beszámolt, egy új dokumentumfilm miatt ismét előtérbe került Diana hercegnő BBC-nek adott interjúja. Nagy valószínűséggel csalással vették rá a hercegnőt, hogy kamerák elé üljön, bár az tény, hogy amiket elárult, azt már önszántából tette.

Most egy újabb megrázó részlet derült ki a Panorama interjú kapcsán. Vilmos herceg 11 éves volt, amikor először látta, és megállíthatatlanul zokogni kezdett.

Ez érthető is, hiszen végig kellett hallgatnia, hogy az édesapja folyamatosan csalta az imádott édesanyját, de az is kiderült, hogy Diana is szerelmes volt más férfiba a házassága alatt.

Simone Simmons, Diana hercegnő lelki vezetője és bizalmasa mondta el, hogy Vilmos mindent gyűlölt, amit a tévében látott, és még az etoni iskolája igazgatójának is feltűnt, mennyire zaklatott a fiú.

Az interjú megjelenése után a királynő engedélyezte Károly herceg és Diana válását, így Vilmos családja darabjaira hullott. Két évvel később pedig tragikus körülmények között elhunyt a hercegnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

ripost.hu

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd