Létrehozva: 2018.12.19.

Megindító látvány: Ezt találtuk Tahi Tóth László sírján

Itt a bizonyíték, hogy a február 22-én elhunyt mûvész sírját még a legnagyobb hidegben is gondozzák.

Megható fotót küldött szerkesztőségünkbe egyik olvasónk a Farkasréti temetőből, Tahi Tóth László sírjáról.

Bár elmondása szerint majdnem az összes sírt olyan vastag hó fedi, hogy a mécsesek és a koszorúk sem látszanak, Tahi Tóth László végső nyughelyét kedden is egy friss fenyőág és két szál fehér rózsa díszítette. Egyértelmű, hogy ezeket legfeljebb néhány napja, a szombati nagy havazást követően helyezték el.

A virágok ráadásul szimbolikus jelentőséggel bírnak: ahogy arról a %RIPOST% korábban beszámolt, az özvegy, Kárászy Szilvia már a temetésen részt vevőket is arra kérte, hogy egy-egy szál fehér virággal vegyenek végső búcsút a február 22-én elhunyt művésztől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja