Létrehozva: 2017.12.09.

Megszólalt VV Fanni feltételezett gyilkosának ügyvédje

Az elõzetes letartóztatásban lévõ B. Lászlót nem más, mint a nagybátyja, dr. Brodmann Péter védi.

Érdekes információkat osztott meg a Borssal VV Fanni feltételezett gyilkosának ügyvédje, dr. Brodmann Péter. Az ügyvéd elmondta, ügyfele beismerte, hogy kapcsolatban állt Fannival, azt azonban továbbra is tagadja, hogy megölte a 24 éves lányt.

"Ügyfelemet folyamatosan ki­hallgatják, együttműködik.

A bűnrészességet igen, de az emberölést továbbra sem fogja beismerni

 

– mondta dr. Brodmann, aki azt is elárulta, hogy védence tagadása megalapozott.

"Egy dolgot tudni kell, itt azért keresnek egy német rendszámú BMW-t is, de nyilván erről a rendőrség többet tud mondani. Ez egy egészen más autó, mint amit megtaláltak a nyomozók. Ügyfelem nem BMW-t bérelt."

A napilap megkérdezte a gyanúsított védőjétől:

 lehetséges-e, hogy többen is részt vettek a prostituáltként dolgozó Fanni eltűnésében és a német rendszámú autóban ülő személy követhette-e el a gyilkosságot?  

Bingó. Így van. Ezért nem ismerte el az em­berölést az ügyfelem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom