Létrehozva: 2020.12.29.

Megtaláltuk, ez történt Pécsi Ildikó imádott vizslájával

A 80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó még éltében elintézte, hogy vizslája, Prücsi békében és szeretetben tölthesse utolsó éveit. A Ripost megtudta, hogy a 14 éves ebet egy állatszerető hölgy fogadta örökbe, aki így összesen 5 idős vizsláról gondoskodik.

Pécsi Ildikó imádott férje elvesztése óta tudatosan készült a halálra, nem félt az elmúlástól.

A temetését is a legapróbb részletekig megtervezte: évekkel ezelőtt megváltotta a sírhelyét a máriabesnyői temetőben, utolsó heteiben pedig még azt az Ady Endre-verset is kiválasztotta, ami a gyásztáviraton szerepelt. A december 5-én elhunyt színésznőről köztudott, hogy Drága jó Lajosa és a színpad mellett rajongásig szerette két vizsláját, Angie-t és Prücsit.

A hű ebek a legnehezebb időszakban is mellette álltak. Akkor is, amikor 2017-ben harminc kilót fogyott a menyével, Pártos Csillával való csatározás miatt, és akkor is, amikor korábban elesett és csúnyán beütötte a vállát. Épp ezért jelenthet felfoghatatlan fájdalmat a számára a tudat, hogy egyik vizslája, a 14 éves Angie november végén elpusztult. Békésen elszunnyadt és nem kelt fel többé. így Ildikónak csak egy kutyusa maradt, Prücsi.

Fotó: Ripost

A Ripost megtudta, a több mint 14 éves kutyust örökbe fogadta egy állatszerető hölgy.

Prücsi négy másik idős vizslával él most, egy olyan hölggyel, aki kifejezetten azzal foglalkozik, hogy nehéz sorsú vizsláknak nyújt utolsó menedéket. Egy kertes házban laknak, kinti-benti kutyusok, ami azt jelenti, hogy napközben sokat pihennek a kertben, de akkor mennek be, amikor csak szeretnének. Ildikónak nagyon fontos volt, hogy tudja, Prücsi jó helyen lesz, akkor is, amikor ő már nem tud rá vigyázni” – mesélte a Ripost-nak L. Péterfi Csaba, Ildikó fogadott fia.

Fotó: Ripost

Csaba azt is elárulta, hogy a gödöllői gyepmesteri telep állatorvosa segített a négylábú elhelyezésében, így sikerült felvenni a kapcsolatot a hölggyel, aki befogadta Prücsit, és mindent megtesz azért, hogy a kutyus utolsó évei békében és szeretetben teljenek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő