Létrehozva: 2017.01.14.

Megtörte a csendet Gaál Noémi: Képtelen feleszmélni a gyászból!

Az egykori idõjós végre megszólalt! Elmondta, jelenleg hogy érzi magát, milyen a hangulata, vannak-e megkeresései.

Gaál Noémi először beszélt arról részletesen, milyen tervei vannak a jövőben.

"Akinek nincs kisállata, az ezt meg sem fogja érteni, de 2016-ban hunyt el a kutyusom, aki tizenöt és fél éves volt, valamint a család lova is. Emellett betegségből is kijutott bőven a családban, az i-re a pontot pedig a TV2-ből való távozásom tette fel" - kezdte a Blikknek Noémi.

"Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően alkalmazkodó, empatikus ember vagyok. Tizenkilenc évet töltöttem ott, amely csodás volt, és ezt soha senki nem veheti el tőlem. Rengeteget tanultam, fantasztikus embereket ismerhettem meg, és eddigi életem nagy részét ez töltötte ki. Nem bánok semmit, sőt sokat köszönhetek a tévének" - folytatta a csinos televíziós.

"Most pihenésre van szükségem, és így sem telnek unalmasan a napjaim. Még nem tudom eldönteni, hogy hiányzik-e a tévézés, de ha úgy látom, hogy igen, akkor meg fogom keresni a lehetőségeket, és akár új területen is kipróbálnám magam. Amivel azonban azóta is gyakran találkozom, hogy jelzik felém az emberek, szerettek a képernyőn, és sajnálják, hogy most nem láthatnak, ám most még kivárok, rendezem a mindennapjaim, szeretnék mindent jól végig gondolni. Bár konkrét ajánlatot még nem kaptam, de érdeklődés már van, hogy bizonyos tervek tetszenek-e nekem, vagy mit gondolok róluk, de erről még nem árulhatok el többet" - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom