Létrehozva: 2020.05.30.

Megtudtuk, ekkor temetik az X-Faktor tragikus körülmények között elhunyt sztárját

Petics Kristófot vízbe fúlva találták meg május 24-én Újfehértónál, annál a tónál, amelyhez szívesen járt lazítani és iszogatni.

Június 2-án helyezik végső nyugalomra a tragikus körülmények között elhunyt Petics Kristófot. A temetésre Újfehértón kerül sor – tudtuk meg egy szerkesztőségünkbe eljuttatott levélből, amit Kristóf testvére, Marianna írt.

Fotó: Facebook

A szertartás nem lesz nyilvános, az X-Faktor egykori sztárját a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárásával kísérik majd utolsó útjára.

„A 2020. május 24-én tragikus körülmények között elhunyt Petics Kristóf családja közleményben tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy szeretett hozzátartozójuktól 2020. június 2-án vesznek végső búcsút Újfehértón, a sajtó nyilvánosságának teljes kizárásával. A család nem kíván további információkat közölni a temetést illetően, továbbá arra kérik a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben döntésüket” – áll a levélben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom