Létrehozva: 2021.12.01.

Megvan a dátum: ekkor búcsúztatják Csűrös Karolát

Az ország Etusa november 24-én, nyolcvanötéves korában hunyt el.

Csűrös Karola színművésztől december 7-én, kedden vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben – tudatta a Madách Színház és a családja.

A november 24-én, nyolcvanötéves korában elhunyt érdemes művész búcsúztatása 14 óra 30-kor lesz a temető Makovecz ravatalozójában.

Fotó: MTI

Sokoldalú művész volt

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság volt jellemző. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz, amelynek öt évtizeden át volt tagja. Célia Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt. Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987-99 között állandó szereplője volt a Szomszédoknak, majd 2004-2009-ben az Életképeknek. Férje, Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért film- és televíziós alakításaiért.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”