Létrehozva: 2018.11.26.

Mély sebeket tépett fel Weisz Fanni férjének vallomása

Hajmásy Péter nem tagadta, hogy néha túl kemény Fannival, elmondta, hogy szerinte erre miért van szükség. Vallomásával könnyeket csalt a siket lány szemébe.

A TV2 A legbátrabb páros versenyzői  két próbatétel között a Felelsz vagy mersz já­tékban szegeznek egymásnak kérdéseket a keddi adásban. Több pá­ros fejezte be sírással a játékot, Weisz Fannit is megríkat­ta a férje egy különleges vallomással, amivel valószínűleg nem csak a siket szépségkirálynőben tépett fel sebeket.

Petit Laky Zsuzsi férje, Guszti kérdezte arról, hogy a férfi szerint jó ötlet volt-e siket kedvesét elhozni ebbe az igen veszélyes, ön- és párismereti versenybe. Hajmásy egészen megdöbbentő választ adott.

Mindenféleképpen jó, mert mi minden döntést közösen hozunk meg, bármi legyen is az. Néha, bevallom, kemény vagyok Fannival ilyen téren, mert ő nagyon kishitű, és látom rajta, hogy mikor kell őt egy picit biztatni, hogy legyen magabiztosabb – kezdte Péter. Fanni szemében ekkor jelentek meg az első könnycseppek, majd el is sírta magát, amikor a férje így folytatta:

És ami nekem az egyik legfontosabb a párkapcsolatunkban, azt szeretném, ha Fanni soha nem függene se tőlem, se senkitől. Õ egy teljes értékű ember, attól, mert siket, ügyes, okos, szép! Csak ő egész életé­ben ezt kapta, hogy „Te nem tudod, te ügyetlen vagy”. Ez a feladat pedig pont arra jó, hogy bizonyítson önmagának! – mondta Péter a többieknek. A Fanni képességeit becsmérlő bírálat valószínűleg a lány családjára vonatkozott.

Mint ismert, Fanni és édesanyja éppen a férfi miatt sokáig nem beszéltek egymással. Korábban Fanni anyukája, Ági nyílt levélben fakadt ki. Ugyanazt ne­hezményezte, mint a férj, ám ő épp ellenkezőleg látja a helyzetet. Szerinte Péter az, aki befolyásolja a lányát annak akarata ellenére, írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”