Létrehozva: 2021.01.30.

Minden, amit tudnod kell Szabó Zsófiék házasságáról és válásáról!

Hat év után végleg lezárult egy korszak Szabó Zsófi életében. A műsorvezető nehezen tette túl magát azon, hogy véget ért a házassága, de a végszót végül ő mondta ki.

Igazi tündérmesének indult, mégis válás lett a vége Szabó Zsófi házasságának. Pedig négy és fél éve, amikor kimondák Nyíregyházán a boldogító igent, mindenki azt hitte, hogy az álompár örökre együtt marad.

Pedig nagyon különböző világból jöttek ők ketten: Zsófi a pezsgő, budapesti nagypolgári színészlétben cseperedett fel az édesapja révén, míg Zsolti egy tehetős, de jóval egyszerűbb nyíregyházi családban nőtt fel.

Fotó: Ripost

Közös szenvedélyük, a lovaglás azonban összekötötte őket: így ismerkedtek meg még tinédzser korukban, hat évvel ezelőtt pedig, amikor felnőttként újra találkoztak, menthetetlenül egymásba szerettek.

2016-os esküvőjük után 2017-ben megszületett a fiuk, Mendel, és a közösségi oldalakra kitett fotókból úgy tűnt, teljes a boldogság Zsófiéknál.

Ám kiderült, hogy ez koránt sincs így. Pénteken, az egyik reggeli tévéműsorban Zsófi elárulta, hogy a férjével elválnak az útjaik. Sőt, jó ideje már külön is élnek egymástól.

„Már külön vagyunk, de látni fognak minket együtt, hiszen együtt neveljük a kisfiunkat. Aki egy élő bizonyíték a szerelmünkre. Nekünk nagyon intenzív hat évünk volt együtt, és ha az ember küzd és küzd, egy idő után elfárad, és az egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem igazán hozzá. Hiába szereted a másikat, ez egy idő után kiütközik. Mi nagyon különböző világból jöttünk. Hogy miért kellett együtt lennünk? Mert szerelmesek lettünk és Mendelnek meg kellett születnie” – fogalmazott az édesanya, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy bár fájdalommal tölti el, hogy így alakult az életük, továbbra is nagyon szereti a férjét és annak családját.

Fotó: Ripost

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Zsófi volt az, aki számos próbálkozás után végül kimondta, hogy váljanak el az útjaik.

„Végül is, én hoztam meg ezt a döntést. Nem ő alakította így, nem is én, hanem együtt alakítottuk a helyzetet” – fogalmazott a híresség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter