Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.22.

„Most haragudni fogsz rám, de meg fogok halni” – Csocsesz felesége így búcsúzott el a lányától

Koronavírusban hunyt el Csocsesz felesége. A zenész úgy érzi, elvesztését sosem heveri ki.

A közönség mindig derűsnek látja Csocseszt, ám a mulatós zenész az elmúlt hetekben rengeteg könnyet ontott: március végén elvesztette feleségét, Gyöngyit 58 évesen ragadta el a koronavírus.

Folyamatosan érzem Gyöngyi jelenlétét. Úgy érzem, mindig velünk van – mesélte a Borsnak az énekes. – Amióta elment, rémálmok gyötörnek. Sokszor pedig azt álmodom, hogy szólnak, jobban van, de a felébredés után szembesülök a valósággal. Altatót kell szednem, mert nélküle alig tudok pihenni. Már beszéltem pszichológussal, aki elmondta, hogy ez teljesen normális reakció a gyászidőszakban, állítólag néhány hónap múlva jobb lesz.

Csocsesz szakember segítségét kérte
Fotó: Facebook

Az énekes még mindig nem ocsúdott fel az első sokk okozta bénultságból, jórészt érintetlenül hagyta elhunyt felesége tárgyait.

Jó érzés köztük lenni. Itt vannak a képei a falon, és a konyhában is megvannak még az általa becsipeszelt fűszeres zacskók. Andi lányom erős volt, össze tudta gyűjteni a ruháit, és átvitte magához, hogy ne lássam mindig a köntösét. Három hétig az ágyneműt sem tudtam lecserélni, hiszen azokat még ő húzta fel – csuklott el az előadóművész hangja. – Nyáron készült el az álomkonyhája. Még van a mélyhűtőben olyan étel, amit ő főzött, azt júniusban esszük meg a születésnapján.

Marcangolja az önvád

A megözvegyült muzsikust önvád mardossa, amiért sokszor a hivatását választotta a család helyett.

Az jár a fejemben, bár több időt töltöttem volna vele. Gyöngyi nem dolgozott, itthon volt. Én voltam és vagyok a családfenntartó. Az orvos gyógyít, a zenész kiáll a színpadra. Rengeteget dolgoztam hétvégente, akkor voltam távol, amikor a többiek a családdal múlatták az időt. Majdnem minden év­ben kibéreltem egy házat a Balatonon, hogy a család nyaralni menjen, de én nem tartottam velük.

Amikor a család várta a mentőt, Karolina ment be a fürdőszobába, hogy segítsen neki készülődni. Gyöngyi még betegen is adott magára. A családfőnek a lánya csak utólag mondta el, miről beszélgetett az édesanyjával, miközben ő készülődött.

- A feleségem mélyen a szemébe nézett, és így szólt: „most haragudni fogsz rám, de meg fogok halni”. Úgy tűnik, érzett valamit, de mi nem gondoltuk, hogy ekkora a baj – emlékezett vissza Csocsesz.

Amikor kezdett rosszul lenni, még azt hittük, csak megfázott. Szombaton 38 fokos láza volt, vasárnap már negyven. Felhívtam az orvost, aki hűtőfürdőt és gyógyszereket javasolt, hozzátette, hogy a kórház csak a legvégső esetben kerüljön szóba. Folyamatosan mértük a véroxigénszintjét. Hétfőn rosszul volt, keddre jobban lett. Szerdára elmúlt a láz, és azt hittük, minden rendben van. Csütörtökön délelőtt észrevettem, hogy lebicsaklik a feje. Ismét megnéztük a véroxigénszintet, 78 volt. Ekkor hívtuk a segélyhívó központot – emlékezett vissza az énekes.

A mentők hamar a helyszínre értek, a családanya állapota ilyen rövid idő alatt is tovább romlott.

Közel egy órát töltöttek itt, hogy szállítható állapotba hozzák. Rátették a fejére a lélegeztetőt, bekötötték az infúziót, én pedig folyamatosan beszéltem hozzá. Amikor hordágyon tolták be a kocsiba, vissza-visszanézett, hogy ott vagyok-e. A tekintetünk még találkozott. A mentőorvos megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Úgy gondoltuk, hogy két nap múlva érte mehetek – mondta az énekes, akit éjfél körül hívtak a kórházból.

Közölték, hogy Gyöngyit lélegeztetőgépre kötötték és kritikus az állapota. A feleségem élet és halál között volt, amit el­mondtam a gyerekeknek. Nagy nehezen elaludtunk, és egy óra körül megmagyarázhatatlan fényt és boldogságot tapasztaltam. Erre felébredtem, és átrohantam Karolinához, hogy elmondjam neki, az édesanyja azt üzeni, minden rendben lesz. Akinek ezt később elmeséltem, azt mondta, hogy Gyöngyi akkor búcsúzott el tőlem – gondolkodott hangosan az előadóművész.

Ezek után még tizenhét napig küzdöttek Gyöngyi életéért.

A tizedik napon megpróbálták felébreszteni, de rosszul reagált, ezért visszaaltatták. Amikor bementem a doktornőhöz, elmondta, hogy Gyöngyi esélyei egyre rosszabbak, és ha el szeretnénk tőle búcsúzni, tegyük meg – mondta elcsukló han­gon az énekes.

Gyöngyiért folyamatosan imádkoztak a rokonok, bará­tok, ismerősök, amíg ő küzdött.

Tudtuk, hogy már csak Isten segíthet. Öt héttel ezelőtt még együtt nevettünk, most pedig már nem ölelhetem meg. Az elmúlt hetekben a poklok poklát jártuk meg. Nincs ellenségem, de ha lenne, neki sem kívánnám, hogy átélje azt, amit mi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom