Létrehozva: 2018.12.27.

Most közölték: Meghalt az ország egyik leghíresebb mestercukrásza

Nem érte meg a karácsonyt az ismert cukrász.

Hosszan tartó betegség után december 23-án elhunyt Szervánszky László, az ország egyik leghíresebb mestercukrásza, a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tulajdonosa. A tragikus hírt csütörtökön közölte a Délmagyar.

Szervánszky László 1992-ben elnyerte a Virág cukrászda üzemeltetői jogát Szegeden. 1994-ben 50 millió forintért megvásárolta az életveszélyesnek nyilvánított Nagy Virág tulajdonjogát az önkormányzattól, ami után több százmillió forintot költött az épület felújítására. 1999 októberében egy éjszaka alatt összepakolt a cukrászdában, és távozott a városból. A korabeli sajtó csak találgatta a mestercukrász indokait, mert ő maga csak annyit közölt, hogy "betelt nála a pohár".

Nyugodjék békében!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter